Az egy főre eső tehetségtelen, polgárpukkasztó celebekből kis hazánk gyaníthatóan világelső
Tele van már mindenkinek a hócipője vagy a töke ezekkel a különböző képernyőkön villogó primitív üres agyú sztároknak csúfolt énekesekkel, műsorvezetőkkel, azok pereputtyaival a franc tudja honnan szalajtott népséggel.
De ezek legalább megpróbálják a maguk eszközeivel szórakoztatni a nagyérdeműt, akik azért ezeknél nagyobbakat érdemelnének.
Az egyetlen befutott híresség, akit többen ismertek, mint a legnagyobb művészeinket, nevezetesen Kiszel Tünde, aki sem énekelni, sem táncolni, sem prózát mondani nem tudott ráadásul , sem szépségével, sem a humorával nem rítt ki az átlagból, úgy tűnik, kikopott a médiákból. Nem hittük volna, hogy őt is, a nagy semmit produkáló őscelebet is alul lehet múlni.
Pedig lehetett.
Ki a fene gondolta volna, hogy jön egyszer egy mentős szóvivő, Győrfi Pál, akit többen ismernek majd, mint a világhírű szívsebészeket. A korosodó playboy fazonú, haj beültetett, kozmetikázott képű valaki, aki még embert soha meg nem mentett és súgógépről olvassa a baleseti eseményeket, kurva nagy sztár lett.
Reisz András - mindnyájunk Andrisát – mint erős tájszólással beszélő, szerényparasztgyerekként ismerhettük meg. A TV 2-ben kikupálták, már tud tájszólás nélkül is időjárást mondani, naponta többször is mindig más elegáns öltönyökben virítva. Bár sokszor aznapi időjárást sem találja el, de lerí róla, hogy nagyon fontos tévésztárnak érzi magát. Azért ebben a kategóriában Aigner Szilárd sokkal hitelesebb volt…
Csernus Imre pszichológus a bicskanyitogató stílusa ellenére is, érdekes, szórakoztató tévészemélyiség volt. Kár, hogy jó ideje eltűnt a képernyőkről.
De van másiiik ! - mondaná Eötvös Gábor bohóc. A másik Makai Gábor nevű ijedt képű, enyhén kancsal fiatalember, aki Csernus után napjaink tévés pszichológus szakértője. Ahogy ránéz az ember, és hallgatja a fiút, olyan érzése van, ez a fazon éppen most jött egy pszichológiáról..
Divatdiktátorunk a mézédes, cseppfolyós, még képernyőn keresztül is jaj, de meleg Lakatos Márk. Nagy sztár lett. Énekel, táncol, műsort vezet, humorizál. Dúsgazdag ember, talán ezért is látja rózsaszínben a világot…
Egykor jobb napokat látott válogatott futballista Kabát Péter úgy gondolta, inkább a média világában próbál szerencsét. Profi celeb lett. Igaz, hogy semmilyen produkciója nincs, de mindenütt ott van. Bocskor egyik állandó alanya. Jó választása volt, Kabát még a többi meghívott vendégeinél is sötétebb.
Köves Szilárd közlekedés biztonsági szakértő napi vendége a Híradóknak. Mert hát, minden nap akadnak karambolok, amit Kövesnek meg kell magyaráznia. A mellesleg ránézésre tárgyalás nélkül hat hónap fazonú, okosan elmondja, hogy körültekintőbbnek kellene lenni az autóvezetőknek, hogy elkerüljék az ütközést. Furcsa a tanácsa, mert Köves úr okos mondatát mindig erősen összehúzott szemekkel jelenti ki. Vajon mennyi gázsit kaphat ezekért a bölcsességekért ?
És végül egy hölgy. Weisz Fannit a süketnéma szépséget jóval többen ismerik, mint az éppen trónjukon ülő szépségkirálynőket. A hallgatag szép lány is celeb lett. Példája igazolja, némán is lehet hangos feltűnést csinálni.Őket és természetesen a vasalt tökű, idióta bűnözőt sem kérnénk!
( kemény )