Azt hittük hogy Kiszel Tünde produkcióját senki nem lesz képes felülmúlni, de még megközelíteni is lehetetlennek tűnt.
Mit tudott Kiszel Tünde ?
Nem nehéz a válasz.
Semmit.
Sem énekelni, sem verset mondani, sem táncolni, sem bukfencezni nem tudott.
Mégis a nagy semmivel az ország egyik legismertebb hölgye lett.
Naponta jelentek meg róla cikkek, fotók, gyakran szerepelt riportalanyként különböző tévékben.
Mire volt a nagy népszerűsége ?
A nagy semmire ?
Kellett egy " szőke nő" aki bizonyította, hogy nemcsak a viccekben vannak ilyenek, hanem a valóságban is.
Tünde kiöregedett, jó ideje már nem kíváncsiakrá. A sztoriját már az új generációk is kivülről tudták. Az évente megjelenő naptárai és a bugyi gyüjteménye.
Nem gondoltuk, hogy Kiszel Tünde kikopásával véget ért egy korszak, amikor a bolhából is lehet elefántot csinálni.
Jött az új hullám.
Sarka Kata és Palácsik Tímea.
Hajdu Péter neje Sarka Kata , aki bájos mosolyával ki is merítette teljes fizikai és szellemi repertoárját.
Palácsiik Timeának legalább van némi sztorija. Damu Rolandot, aki állítólag vert ( de nem eléggé ) négy évre börtönbe csukatta, majd hozzáment Quasimodo és Múmia egyenes leszármazottjához.
Nulla teljesítménnyel vált híressé Gáspár Győzike pereputtya is. Friss hír, hogy Evelin lánya, a kutyájából sztárt szeretni csinálni. Ha nagyon akarja, megvalósítja a tervét. Hamarosan sztár lesz G.Evelin ebe, a salgótarjáni Rin-Tin-Tin.
Weisz Fanni kétségkívül szép lány, nem véletlenül lett Pécs város arca. Pláne, hogy Turtykó javasolta erre a címre.
Fanni sokat szerepel a bulvárban, pedig szegény süketnéma, csak jelbeszéddel tud kommunikálni.
Nemcsak a nőknél a férfiaknál is megjelentek Kiszel Tünde utódai.
Berki Krisztinán jó ideje villog. Miért foglalkoztatják, amikor láthatóan semmit sem tud,elég őt látni, hogy az a bizonyos bicska kinyíljon a zsebekben. Gyaníthatóan polgárpukkasztás a feladata. Inkább őt szidják mint a kormányt.
Győrfi Pál a mentősök Bel Amija, minden rokkant nő álma, a piperkőc, nyálasan csöpögős szóvivő.. A média megtalálta, feltalálta. Győrfi énekel, táncol, vetélkedik. Mindent tehetségtelenül. De így is szereti, akinek éppen ő az ízlése.
Az időjósok régen nem jelenhettek meg a képernyőn. Az általuk leadott anyagokat a hírolvasók közölték. Valamelyik agyament kitalálta az időjósok maguk mondják el a várható napsütést, vihart. És ők mondják, mutogatják egy térképen, amit rajtuk kívül senki sem ért.
Nagy sztár lett ebben a műfajban egy Reisz András nevű palócföldről származó erős tájszólással beszélő suttyó fiatalember, aki Németh Lajos utódjaként a maga zsenialitásától láthatóan elszálltan próbálja eltalálni a várható időjárást, amelet akad, hogy eltalál.
A nagy nullák csúcsa a testépítő 19 éves fiatalember, bizonyos Pumped Gabó.
Jóképű fiú tagadhatatlan, de a hiányos szókincse, 0 műveltsége csak a tinilányok körében lehet nyerő. Ráadásul némi hímringyós videó is feltöltődött a neten...
Ha így folytatja egyszer még Kiszel Gabó is lehet...
Jaj, ne !
( kemény )