A gyermekkori trauma nem olyasvalami, amit csak úgy "kinövünk" felnőttkorunkra. A lenti videón, a gyermekorvos Nadine Burke Harris arról tart előadást, hogy az állandó stressz, amelyet a bántalmazás, az elhanyagoltság, a szülők mentális betegsége vagy drogfüggése okoz, kimutathatóan károsítja az agy fejlődését. 

 

Ez a hatás az egész életen át kitart, megháromszorozva a szívbetegségek és a tüdőrák kockázatát azoknál, akik súlyos traumán esnek át. Egy szenvedélyes beszédet hallhatunk, amely a gyermekgyógyászatot a hagyományos gyakorlattal való szembeszállásra buzdítja, a hangsúlyt pedig nem a tünetek gyógyítására, hanem a kiváltó traumák megelőzésére és kezelésre fekteti.

 

Ugyanezt a jelenséget ismerte fel több neves pszichológus is az utóbbi években. A témáról több tucat könyv íródott, többek között John Bradshaw tollából is, aki "Vissza önmagunkhoz - A bennünk élő gyermek felfedezése" című könyvében, minden eddiginél érthetőbben, és világosabban fogalmazza meg, mi is számít traumának, erőszaknak, ami utóbb különféle szervi, vagy idegi elváltozásokhoz vezet. 

 

A nevelés, oktatás és egészségügy rendszerét alapjaiban rengeti meg a felismerés, miszerint agyunk irányít mindent, agyunk kapcsolja be és ki a különféle folyamatokat, amiket eddig - tévesen - betegségnek neveztünk -, s a külső ingereknek, főleg a szülőktől, gondozóktól származó ingereknek mennyire életre szóló hatása van a gyermek, a fejlődőben lévő ember egészségére. 

 

Ezen felismerések és tudás híján még a legjobb szándékú nevelő, gondozó, és szülő is akaratlan, ám helyrehozhatatlan károkat tesz a gyermek pszihéjében, melyek időzített bombaként ketyegnek, s alkalom adtán különféle kórok képében bukkannak elő. 

 

Az emberi egészség az egészséges psziché feltétele, az "ép testben ép lélek" fordítva igaz, s erre az állításra immár minimum három irányból kaptunk, temérdek bizonyítékot, a pszichológia, a gyermekgyógyászat, valamint a GNM területéről, mely területek legújabb eredményei és állításai olyan tisztán csengenek egybe, hogy azt nem észrevenni, figyelmen kívül hagyni már szinte vétek. 

 

Szülőnek lenni a legnemesebb, legnezehebb, legfelelősségteljesebb dolog a világon, és mégis, ez az egyetlen tevékenység az, amit bárki gyakorolhat, ide vonatkozó képzettség nélkül. Ám aki valóban felelősséget érez gyermekei, s az eljövendő nemzedékek iránt, az már többé nem járhat csukott szemmel!