Tarthatatlan helyzet uralkodik az Operettszínházban. – állítja Pányik Tamás rendezőasszisztens, aki átfogó vizsgálatot kér Lőrinczy György főigazgató ellen.
„Eredetileg nem szándékoztam a nyilvánossághoz fordulni, de már nem hallgathatok tovább, mert sem Kásler Miklós miniszter, sem Fekete Péter államtitkár nem válaszolt a hónapokkal ezelőtt írt, vizsgálatot sürgető levelemre.” – mondja elöljáróban Pányik Tamás. A tehetséges rendezőasszisztens azzal vádolja Lőrinczy György főigazgatót, hogy sokakkal szemben lelki terrrort alkalmaz, és úgy tudja többeket fizikai erőszak is ért részéről. Egy idős dolgozót nyilvános üvöltés közben rúgott ki.
„Két éve a Marie Antoinette olvasópróbáján Lőrinczy György sokak szeme láttára testileg inzultált, haragjában a nyakamnál fogva a földre lökött, majd hangos kiabálással kergetett a folyosón, azt üvöltözve: „Ki vagy rúgva!” Az eset azóta is nyomaszt.” - így Pányik Tamás.
És ezzel nincs vége. „Idén tavasszal egy órás megalázó beszélgetésben volt részem, egy órán át szidalmazott, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal- miközben másokat rágalmazott – és váratlanul elsírta magát.” – mondja a rendezőasszisztens, hozzátéve, a főigazgató felszólította, hogy ne járjon a dohányzóba és a büfébe, hogy kollégáival minél kevesebbszer válthasson szót. „Azóta is úgy érzem magam, mint egy üldözött.”
Pányik Tamás azt állítja, nincs egyedül ezzel. „Lőrinczy György főigazgató a színházban rendszeresen ordít, megaláz és kirúgással fenyeget embereket, s ha iszik, csak egyre rosszabb a helyzet. Durva esetek történtek a kelléktár vezetővel, a műszaki vezetővel, a játékmesterrel, a világosítóval, büféssel, és még sorolhatnám. Úgy tudom, hozzám hasonlóan már többen is panaszt tettek a minisztériumban. Ez a viselkedés szerintem megmagyarázhatatlan, nem lehet körülményekre, lelkiállapotokra hivatkozni. Egy menedzser főigazgató nem engedheti meg magának ezt semmilyen körülmények között.”
Pányik Tamás eddig nem kapott választ átfogó vizsgálatot sürgető kérelmére. Pontosabban csak egy választ kapott, azt is Lőrinczy György főigazgatótól. „Letiltotta egy vidéki előadáson való részvételemet, aminek első rendező asszisztense voltam, s ezt a lépését én nem tudom másként értékelni, csak úgy, hogy a levelemről tudomást szerezve megtorlást gyakorolt.”
Pányik Tamás most mást nem tehetvén a nyilvánossághoz fordul.
„Szeretném leszögezni: Nem szeretnék botrányhős lenni. Az ügyek tényszerű vizsgálatát szeretném elérni, tanúkkal, szembesítésekkel. Hivatalos vizsgálatot. Igazságot.”
++++++
A cikket közlő Színes Ász megkereste a megvádolt főigazgatót, Lőrinczy György azonban tételesen nem cáfolta a vádakat. Annyit közölt csak, hogy nem is igazán érti a vádakat, a volt rendezőasszisztens szavai nem fedik a valóságot. Elmondta továbbá, hogy Pányik Tamás már felmondott az Operettszínházban, de ezek után olyan helyzetbe hozta őt, hogy kénytelen volt rendőrségi feljelentést tenni. A főigazgató felajánlotta a lapnak, hogy elküldi a feljelentés szövegét, azonban az napok után sem érkezett meg.
fullank.hu-Színesász