Ha Terézvárosban a legutóbbi választáskor egy szépen fejlett tökre ráírják, hogy "ellenzék", az is nyert volna. Aztán lehet, hogy Terézváros a tökkel jobban járt volna, mint a Momentum mozgalom partvonalára szorult emberével, akiből, így polgármester lett. Soproni Tamás indult korábban is - más párt színekben -, csak akkor nem járt sikerrel.....
Időközben, teljesen kicserélődött a Momentum elnöksége. A korábban meghatározók, akik "vérüket adták" a pártért kikerültek a vezetésből. Viszont helyettük olyan, a politikai aljnövényzetből előbukkant figura kapott vezető szerepet, mint a sok pártot megjárt, pécsi Körömi Attila, aki politikai szélkakas ként, igen kínos az ifjú, előretörő pártnak.
Sopronit ugyan hamar kiejtették az élről. A pártot ismerők szerint, összeférhetetlen természetű, illetve finoman szólva, nem túl okos, ezért szabadultak meg tőle. Előbbit bizonyítja, hogy a választások alatt beleerőszakolta magát más párt belügyeibe, és állítólag saját szövetségeseit is zsarolta a jelölt állításoknál. Ám erről egy későbbi cikkben...Amiről természetesen vannak - bőségesen - bizonyítékaink.
Az is igaz, hogy Cseh Katalin sokat lebzsel Soproninál a Terézvárosban, aki szorgalmasan feltöltötte kis elvtársaival az önkormányzat fizetési (bér)listáját. Soproni ugyan szó nélkül belehazudta a terézvárosiak arcába, hogy oda csak pályázattal lehet vezető pozícióba bekerülni. Ehhez képest mindjárt, "munkássága" elején, elődjénél 100 ezer forinttal több fizetésért, mindenféle pályázat nélkül felvetette Bodnár Zoltánt a Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának. Talán, már többen kapnak ott pénzt, mint a Fidesz idejében. Rebesgetik, azt is, hogy a hivatalt igazából az a Zuglóból lepasszolt Tóth Miklós vezeti, akit Karácsony nem vitt magával a fővárosba.
Na, de most mi is kötheti össze Cseht és Sopronit? Az tény, hogy a párt vezetése nélkül nincsenek szem előtt. Ugyan kiszorultak, de mivel politikai ambícióknak mindketten bővében vannak, - azonban erre helyük az EU-ban, illetve egy kerületben nemigen van, így hát szervezkednek. Csak idő kérdése, hogy mivel állnak elő, amivel b(f)eljebb tuszkolhatják magukat.
Várjuk...
-menyhért.