Vajon miért ugranak a világ nyomozószervei a pénzmosási ügyekre? Mert ez a bűncselekmény kategória komplex, és egyszerre több cselekményt is takar a költségvetési csalástól kezdve a hamisításig, tetézve a bűnszervezetben történő elkövetéssel. Nemcsak az elkövetési érték, hanem a büntetési tétel is magas - akár 15 év is lehet a jutalom.
Magyarországon viszonylag kevés az olyan ügy, amely túlnyúlik az Európai Unió határain és Svájc hivatalos szervei is foglalkoznak vele. Esetünk ilyen, és ami aktuálissá teszi az az, hogy az évek óta zajló cselekménysorozat végére hamarosan pont kerül. Mit pont? Most kezdődik csak el az egész látható folyamat – a jogerős ítéletig még biztosan éveket kell várni. A kezdeti „kis” ügy (alig egymillió euró) közben szép lassan forint-milliárdos görgeteggé alakult, melyben a látványos események most következnek: feljelentés, gyanúsítás, őrizetbevétel, letartóztatás, vagyonelemek lefoglalása – ahogy ez szokásos ilyenkor.
A történet látszólag egy kisebb tranzakcióval indult: svájci számláról szlovák cégnek – FinanceSlovakia s.r.o. - utaltak kölcsön címén 750 000 eurót. A kantonok országában ez az összeg szinte bagatellnek számít, ugyanakkor a pénzügyi nyomozók tudják, hogy a kisebb összegekből lesznek a nagyok, és érdemes akár évekig is nyomon követni a pénz útját. Különleges az ügyben az is, hogy több önfeljelentés, beismerő vallomás segítette a nyomozók munkáját: károsultak ésközreműködők, volt könyvelők és aláírók. Ennek nyomán kiderült, hogy miként alakulnak át a mosott vagyonok tisztes vállalkozásokká, jelentős ingatlanvagyonná, miként lehet bambán kinézni piros lámpánál a negyvenmilliós Porschéból, és adni a gondterhelt ám igen hasznos vállalkozót. A mosott pénzt persze már dolgoztatni is kell, így lesz a csalóból támogatásokat elnyerő üzletember, közel száz dolgozónak kenyeret adó KKV-tulajdonos…
A mosott pénz szépen pályázati önrésszé alakul és szépen eltűnik acégcsoportban. Csak néhány cég, melyek a lánc részei:W-E-S. Nemzetközi Vízualizációs és Fejlesztési Központ Zrt., Mondat Kft., UNIÓ Tech Kft. Lesz belőle hitelhez önrész, pályázathoz saját erő, kft., zrt., és a többi, amely hihetővé teszi a luxus életmód forrását. És jönnek a strómanok is: a szlovákiai fedőcégek, besztercebányai panellakásba bejelentett „nagyvállalkozó” ügyvezetők:D.K.M. Tradeing and Consulting s.r.o., illetve Dexoca s.r.o. Pár varázslat, és ember legyen a talpán aki átlátja az ügyeket. Gyakran még az elkövetők sem, így eshetett meg, hogy az akciósorozatban közreműködő könyvelő/ügyvezető is scsinos százmillióval szállt ki még időben a buliból. Az időben kifejezés pontatlan: az elévülési időben belül…
Az ügy vizsgálói nem először találkoznak azzal a jelenséggel, amikor tisztes vállalkozásnak álcáznak egy klasszikus csalási-pénzmosási esetet. Nagyon nehéz az ilyen – több országon át nyúló ügyeket felderíteni, és általában akkor derül ki minden, ha vannak önfeljelentések, nyomozati alkuk, őszinte beismerés és olyan károsultak, akik megteszik a feljelentéseket, hogy ne aludjanak el az ügyek. Egy svájci újságíró az ügy több szereplőjét is megkereste, és várja, hogy sértettek, riportalanyok jelentkezzenek, címe: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..
Esetünkben a svájci hatóságok azok, aki nem engedik, hogy veszendőbe menjek sok évnyi feltáró munka, nyomozás. Most úgy tűnik, elővehetők az olyan régi dossziék, mint a Veszprémi Nyomda csődje, melyben nemcsak az MKB Bank félmilliárdja párolgott. Mint hírlik, a bank tulajdonosa, a sikeres gázszerelő igencsak érdeklődik elvesztett százmilliói után. Ebben az ügyben már évekkel ezelőtt jogerős ítélet született.
F.K.