Ja, hogy nem szabad ilyen csúnyán beszélni? Nem, de ezt írom és van amit nem lehet másképp hívni, mint ami. Ez egy műveletlen, tájékozatlan, identitás és elkötelezettség nélküli figura. Olyan cigányos. Merről jön a lé, és kihez kell ezért törleszkedni.
Úgy tűnik elég ostoba is, és csupán dörzsöltsége van ahhoz, hogy kell kiénekelni a pénzt, ez is születési adottság náluk.
Ebből az butaágát hirdető emberből csinált a mocsokgyártó kereskedelmi média, valamiféle sztárt, legalábbis ők és a hozzájuk csapódó, direkte az ilyen silány celebekből élő színes nyomtatványok így hívják ezeket.
De, minek egy nyerő pozícióban lévő pártnak ez borzalom. Gondolom, azt hiszik majd követik a cigányok...hát nem, ezt a saját fajtája is utálja mint az idegen szart. A békemenet első sorába pedig a főnökség által jóváhagyott meghívó kell. Ott mennek az "arcok".
Erre a hitványságra mondta egy egyetemet végzett ember, Budai Gyula, hogy a kultúrából jött a pártba.
Melyik kultúrából, ami azért elég homogén ügy. Esetleg a parazita kultúrából, abból, ahol valódi hírektől, információktól elszívja az embereket, hogy az ilyen pocsék lények kitalált vagy lényegtelen „történeteivel” traktálják az embereket.
Ez az ember sosem hoz, csak visz. Ez nem tud hazafi lenni, mert az ő hazájában csak ő van.Egy bután adócsaló, aki most azt hiszi majd megúszhat dolgokat. Ezzel egy métert sem lesz előbbre ez a párt, sőt…
Ahol ez van, onnan kilépni kell a szégyen vele kezdődik és végződik.
mml