Ha az új, magyar földbirtokosok életéről tényfeltáró könyvet írnának, egészen biztos, hogy először Hajdúnánáson és környékén kellene kutakodni, mert arra hemzsegnek az új földesurak. Lapunk kíváncsi is lett, hogy hogyan éli meg egyikük másikuk ezt az átlagnak elképzelni is nehéz gazdagságot.
Bár több címre is bezörgettünk- hozzájuk visszatérünk-, csupán egy birtokost találtunk otthon dologidőben.
M. Miklós meglepetésre egy hajdúnánási kopottas panelban vagy egy erősen arra hajazó blokkházban él, e szerint már hosszabb ideje, hiszen, amikor 2016-ban 203 hektár(2 millió 300 ezer négyzetméter) földet nyert liciten a „Földet a gazdáknak” program keretében, szintén ott lakott. Tényleg hihetnénk, hogy aki képes 485 millió forintért termőföldet beszerezni, talán kikívánkozik egy lakótelepi lakásból. Lehet, hogy ezt szereti, gondoltuk megkérdezzük.
A beszélgetés, ahogy várható volt, kurtára sikeredett,, M. Miklós ugyanis ahogy meghallotta a föld szót, azonnal nem ért rá, sőt, amikor a kapucsengője felett álló nevére kérdeztünk rá, hogy pontosítsuk, kivel is beszélünk, azt sem akarta érteni. Pedig a saját nevét csak ismeri egy fele nemesmedvesnyi terület tulajdonosa?
E hirtelen megzavarodott, a kérdések elől menekülő ember lenne napjaink egyik mezőgazdasági nagyvállalkozója?
De félretéve az iróniát, e sorok írója és Nánás népe is kötve hiszi, hogy M. Mikós és a többi sok hektáros nagygazda önmaga teremtette elő a több százmilliós vételárat és ők élvezik a sok földnek a gyümölcsét. Ahogy azt sok-sok cikk, elemzés kimutatta, minden út, így a hirtelen lett földbirtokosok útja is Tedej és a Bódi család fele mutat.
Mondjuk ki, amit itt mindenki tud. Nincsenek itt hirtelen megtollasodott nagybani földtulajdonosok, csak felhasznált, kiszolgáltatott emberek, akik vállaltak valamit, ami számukra is nagyon csúnya véget jelenthet.
Mert egy beható vizsgálat majd felderítheti, honnan jöttek a százmilliók, például a paneles földbirtokosnak, s hogy a valóságban mi is történt, mire a jó pár Bódi-féle alkalmazott megvilágosodott, hogy azonnal földet kell szerezni. Hirtelen ennyien örököltek olyan nagyon sokat, vagy a családi aranyat dobták placcra. Ugye nem.
Ebben az ügyben minden életszerűtlen, csupán Bódiék, akik maguk alá gyűrték Hajdúnánást, ők valóságosak, akiknek úgy tűnik semmi sem elég.
Bódi Judit sok cég tulajdonosa, folyamatosan próbál politikai hatalomra szert tenni, nem sok sikerrel. Csak az önkormányzati képviselőségig jutott, úgy látszik, a vagyonuk aránya nem tükrözi a família népszerűségét. A kiszolgáltatott ember, ha nem muszáj, nem kapkod a gazda kezéért.
Ő maga az MSZP megyei elnöke is, ebben a szerepkörben, ezzel a háttérrel, múlttal teljesen hiteltelen. Amikor felfedték ügyeiket, azonnal megtámadásról beszélt, holott csak szembe jött a valóság.
Mindenesetre a sok „földbirtokos” ügye most új erőre kaphat, ahol megpróbáljuk felfedni, kibogozni az esetlegesen bűnnel átitatott visszásságokat is.
Ez a kapzsiság, a képmutatás, és az emberi kiszolgáltatottság története lesz.
Folyt köv.
Menyhért Mészáros László