Az 1958-as táncdalénekesi gázsikkal, bevalljuk, nem vagyunk tisztában. Vagyis nem kapizsgáljuk, hogy Korda György a múlt század kimagaslóanlegimpozánsabb férfi énekese mennyiért dalolt akkoriban. Házmester gyermekként kezdte és a saját tehetsége okán soha nem volt nevezhető szegény embernek. Dolgozott, szerették, örömet okozott, pénzt is keresett vele, érdeme szerint.
A rock eljövetelével voltak kevésbé színes korszakai, de a közönség mindig szerette, soha nem panaszkodhatott munkátlanságra. S aztán lőn az új feltámadás, amikor annyit játszotta az azóta egyre laposodó Retró rádió a Reptér című opuszt, hogy ez újra a közönség, a fiatalok karjaiba lökte őt, őket.
A honoráriumuk 2018-ban 400 ezer forintra rúgott alkalmanként, s tavaly novemberig ez 930 ezer forintra emelkedett. Természetesen ez egy bulira értve. Aztán egy szervező 2023 januárjában kiajánlotta őket az előbbi áron egy fellépésre, ami komoly érdeklődést vont maga után, mert úgy gondolták, ennyi még belefér a büdzsébe, hiszen többen azt hallották, megemelkedett a gázsi. Így aztán a szervező felhívta Klári asszonyt, aki felvilágosította, hogy már nem 930 ezer, hanem 3 millió egy fellépés ára.
Ez idő alatt futott a tévében a Csináljuk a fesztivált című műsor, az egész ország üvöltötte a Repteret és ebben plusz két millió forintot éreztek Kordáék. Csakhogy. A mai napig talpig úriember Korda György csak 83 éves. Igaz, ezért a feleségének nem kellene úgy gügyögnie vele, mint egy elszenilisedett vénemberrel, viszont a voce, az az a hang mondhatni eltávozott. Ami van, az természetesen nem a régi. A haknikon ezért három milláért két tátogó embert vesznek meg a szervezők, ami...hát nem biztos, hogy ennyit megér.