300 ezerért öltöny
-Elnökségi ülésre pálinka?
-közlekedési bírság a szövetségnek elszámolva
Valami félreértés történhetett a Magyar Ökiölvívó Szövetségben, mert nem királyt csupán elnököt választottak idén. Azóta ez az elnök már le is mondott, miután sikerült olyan bizalmatlanságot kialakítani maga köürül amit nem lehetett elviselni. S megint a pénz...
Kurtucz Csaba, korábbi többszörös magyar bajnok, szinte pilanatok alatt lett elnök, amitől októberben megvált az elnökséggel egyetemben. Kurtucsról amúgy már korábban is megemlékezett a magyar sajtó, amikor nem engedte felszállni a vonatra az odavezényelt jegyvizsgálót, mondván, hogy a barátnője még jön a jegyekkel. Természetesen rendőrségi ügy lett belőle.
Gigafizetés piti számlákkal
Elnökként, ahogy Pálos Péter az Ellenörző testület elnöke fogalmazott, királyként viselkedett. Átláthatatlan lett a szövetség pénzügy helyzete, amikor vizsgálni akarták, volt, hogy azt mondta, mindenki szabadságon van, zárva az iroda. Volt, hogy ismeretlen szekrény méretű embereket fogadott, akik szorosan követték a vizsgálódókat.A fizetésével kezdődtek a gondok, a szövetség nem kívánta megszavazni a 2 millió kétszázezres fizut, no meg hozzá a sok juttatást: ruhapénzt, korlátlan gépkocsi üzemanyagkártya és mobil használatot. A fizetését ma folyósíttatja magának úgy, hogy már nem is elnök. Azt a havi jövedelmet-állítása szerint Schmidt Ádám államtitkárral egyeztette, de azt az államtitkár soha nem erősítette meg. Amúgy erről munkaszerződése sincs.
Kurtucz volt elnök szeret a Sparban is vásárolni, erről tanuskodnak az általa benyújtott számlák. Tizenegy elnökség ülésre vett mindenféle élelmiszert, no meg pálinkát is, úgy, hogy nem is volt annyi ülés s a legtöbbet online bonyolították le. Szeretet luxus hotelekben megszállni, de a sportolóknak ugyanat már nem járt. Aztán, arcátlanul még a szabálysértési bírséágait is a szövetséggel fizettette meg.
A szövetség ellenörző testülete Schmidt államtitkártól kért segítséget a helyzet megoldásához. November 18-án lesz az új elnök választás, ahol a Kurtucz is indul. Feltehetően saját embereivel kívánja feltölteni az elnökséget, hogy folytathassa azt amit, sokask szerint sajnálatosan elkezdett.
A Hannák és Társa Könyvvizsgáló iűIroda szerint, ha a költekezés így folytatódik a szövetség tovább már nem finanszírozható.
Sajnos a romjain alig élő amatőr magyar boxról már nem is esik szó..